|
Sakurako's Journal
[ perfer et obdura. dolor hic tibi proderit olim. ]
|
|
can't rain all the time
|
November 21, 2008, 06:08:am
|
|
A building gets torched, all that is left is ashes. I used to think that was true about everything, families, friends, feelings.
But now I know, that sometimes if love proves real, two people who are meant to be together, nothing can keep them apart...
i will be there for you. always. cause i do love you.
Mood: in love <3
Music: The Cure - Burn
|
|
|
wrap your troubles in dreams
|
November 16, 2008, 08:57:am
|
|
so much heartaches and pain
always on my way
living on living day by day
i got no fortune, i got no past
just going nowhere nowhere fast
how long does forever last?
i'm not living in the past for you
i've gotta find my way through
life goes on without any breaks
i got it baby what it takes
dreaming on and on of better days
so many things to get done
everyone's here a chosen one
we've got a long long way to come
i'm not living in the past for you
i've gotta learn my way through
just
WRAP YOUR TROUBLES IN DREAMS
it ain't that hard it seems...
Mood: melancholic
|
|
|
tears to shed
|
November 15, 2008, 07:15:am
|
|
"what does that wispy little brat have that you don't have double? she can't hold a candle to the beauty of your smile...
how about a pulse? overrated by a mile. overvalued. overblown. if he only knew the you that we know...and that silly little creature isn't wearing his ring. and she doesn't play piano, or dance, or sing...no she doesn't compare, but she still breathes air!
who cares? unimportant. overrated. overblown. if only he could see how special you can be.
if he only knew the you that we know..."
if i touch a burning candle i can feel no pain. if you cut me with a knife it's still the same. and i know her heart is beating.
and i know that i am dead. but the pain here that i feel, try and tell me it's not real. and it seems that i still have a tear to shed.
"the sole redeeming feature from that little creature, is that she's alive. overrated. overblown.
everybody knows that's just a temporary state, which is cured very quickly when we meet our fate. who cares?
unimportant. overrated. overblown. if only he could see how special you can be. if he only knew the you that we know..."
if i touch a burning candle i can feel no pain, in the ice or in the sun it's all the same. yet i feel my heart is aching, though it doesn't beat, it's breaking. and the pain here that i feel, try and tell me it's not real. i know that i am dead, but it seems that i still have some tears to shed...
|
|
|
hányok.
|
November 06, 2008, 05:07:pm
|
|
kinyírlak, megmérgezlek, szétrúglak, kibelezlek, agyonszurkállak, leváglak, felgyújtalak, keresztre feszítelek, lefejezlek, vízbe fojtalak, szíven lőlek, porrá égetlek, kivéreztetlek, elevenen eltemetlek, felakasztalak, villamosszékbe ültetlek, agyonveretlek, aztán feldaraboltatlak egy undorító szőrös hentessel apró kis darabokra, megsütlek, megsózlak és megetetlek a legnagyobb és legbüdösebb kancigánnyal a telepen, aki majd jól kiszar egy pottyantós wcbe, jó lesz bazdmeg?????
csak mert oda való vagy.
|
|
|
to you
|
November 03, 2008, 06:09:pm
|
|
Látod? Ősz van, és én sírok. Látom magam előtt az arcom, fehéren, vékonyan. Isten, nézz rám! Megint átvertél, Te, és az Angyalok. Pedig az akartam lenni én is, csak hogy egy embernek örömet hozhassak szomorú életébe. Még sikerülhet.
Már nem vagyok önmagam, már átléptem a határt rég. Akkor még nyár volt, a legelső napja a tehetetlenségnek.
És visszanézek.
Mosolyog rám egy fiatal lány, és egy szomorkás fiú, akit nagyon szeretett, az életénél is jobban. Azt hiszem, ő volt a mindene. A mosolya életben tartotta, az ölelése felmelegítette, a hangja erőt adott a hétköznapokhoz. Valami volt köztük, de ezt leírni, elmondani nem lehet. Túl sok volt, túl nagy teher. Túl sokat hallgattak együtt. Valami nem volt jól. Hisz ott voltam, éreztem...
Homályosan emlékszem pár találkozásukra, meg a legutolsó ölelésre, ami egy parton történt már a végső napokban.
Tragédia volt, egy tiszta fekete, szívszorító, nyílt sebből vérző dráma. A vég kezdete.
Már az elején is fájdalmas volt, hisz valami hiányzott. De boldog is; volt egy érzés bennük, amit egyikőjük soha nem tudott elfelejteni...Benne élt minden apró mozdulata. Végül egy bonyolult és nehéz év után végleg elváltak. És így volt jól. Így volt megírva. Emlékszem, a lánynak lett volna elég ereje annak az elmondhatatlan fájdalomnak a túllépéséhez, amit érzett.
A fiú viszont megtalálta a boldogságot - egy másik, egy fontosabb lánnyal.
Azt hallottam; összeházasodtak és nagyon boldogok.
Rég elfelejtették már a fájdalmakat. Csak ennyi kellett, látjátok.
De a lány nem akart felejteni. Éveken át kínozta magát, míg megtanult együtt élni vele.
A fájdalom kimerítő volt, csendben marcangolta szét...De élt. Volt még egy célja.
Nem találkozott azóta a fiúval, messzire költözött és nem tervezte visszatérését. De a Hiány...
Az utolsó ölelése, illata, egész hátralévő életén át fojtogatta...Nem tudott már egyedül túllépni. Túl késő volt mindenhez.
Azonban azon a távoli szigeten, egy éjjel visszatért régi álma, hogy gyötörje őt...Újra látta szerelmét a fehér kórházi ágyon. Halott volt, pont, ahogyan tíz évvel azelőtti álmaiban látta. Sírva ébredt, és érezte, itt az idő. Elindult vissza, hogy megkeresse...szívét és az egész elvesztett életét. Hazatért.
Első útja a hegyre vezetett, a régi busszal, a régi érzésekkel. Fölmászott a házhoz, de az elhagyatottan állt, lepusztulva, de még egyben. Lassan elindult befelé. Az ajtó nyitva állt, belépve a régi asztal fogadta, és a baloldalon a betonlépcső.
Még épen állt. A többi bútort elvitték, és az ajtók is hiányoztak a szobákból.
Az idő már szorította, a markában volt ellenségének. Elindult tehát a lépcsőn fölfelé, abba a szobába, abba a temetőbe, ahol szívét hagyta sok évvel azelőtt. Benyitott, és érezte; nincs már sok ideje. Kint süvíteni kezdett a szél, eljött az Utolsó Nap, amikor el kellett számolnia az életével Istennek...
Sírva hanyatlott a földre, és látta az összes emléket, összes szenvedést, a tengernyi könnycseppet, amit Érte hullajtott...és fájt...eszméletlenül fájt. Nem látott mást, csak fájdalmat, ami elborítja szívét, életét. Tudta: innen már nincs visszaút. És nem félt, mert nem volt bűnös. Ő a bűn volt maga. És a bűn zsoldja a halál. Reszketve állt föl, lábai alatt remegett a föld.
A falon egy képet látott meg bekeretezve. A fiú volt rajta, és – igen - a szerelme. Boldogok voltak.
De a lány ezt már nem bírta elviselni...Elmászott az ágyig, és várt, mert a vakító fény már közeledett.
És ott állt a Mindenség Ura, akitől a választ várta egész életéért.
Az Úr ránézett síró gyermekére, kézen fogta és felszálltak oda, ahol nincsenek többé könnyek. De bűne még mindig fojtogatta a lányt. A Mennyország kapujához érve feltette a kérdést, ami végig elkísérte szomorú életében. ˝Miért?˝. Nem értette még akkor sem. Isten széttárta a felhőket a lábuk alatt, és a lány ekkor végre meglátta. Meglátta az Életet, és meglátta annak az árát is. De hiszen ő ezt már rég megfizette. Véresre sírta szemeit, eladta a lelkét a szenvedésnek. Ez volt az ár.
És most döntenie kellett. Örökre Isten szolgája lesz, és fentről irányítja az emberek életét, avagy leéli földi életét, de nem tudhatja, mit tartogat még számára az ég. Lehet, hogy még boldog is lehetne, hiszen fiatal. Döntött hát. Kimondta, és akkor csoda történt. A ruhája fehérré vált, és érezte; a szenvedése véget ért. Örökre. Mert hitt a Mennyországban, és mert nem kételkedett soha benne, egy percig sem. Ez volt az ő álma. Látta fentről kedvese életét, és irányítója lett annak. Egyikőjük így megtalálta a boldogságot, de cserébe a lány meghalt.
Lent, a földön éppen most temetik el régi barátai. Ők nem tudhatják, hogy figyeli őket fentről a lány, és áldást kér életükre...Ezért sírnak. Hisz csak annyit tudnak, hogy egy férfi találta meg őt a régi házban, de már későn. Elvérzett.
Egyikőjük azonban tudja; teljesült a régi vágya. Méltón halt meg, még emelt fővel. Úgy, ahogy azt senki más nem teheti meg, amíg egész életét fel nem áldozza egy emberért, akit nagyon szeret.
És hisz a dalban: Semmi Más Nem Számít. Mert neki sem számított.
Most ott van fenn. És már boldog.
Várja, hogy egyszer a fiú is felmenjen hozzá.
Mert hisz benne.
Mert más már nem maradt neki.
Mood: őőőő...
Music: 3 Doors Down - Here Without You
|
|
|
